Márkus Tamás: A szivárványcsaládok definíció szintjén nem tekinthetők családnak

Az Abszolút 3. adásában Földi-Kovács Andrea vendége Márkus Tamás református lelkész volt, aki a családról, a progresszív-liberális kereszténységről, valamint az egyház bűneiről és a toleranciáról is beszélt.

A műsorban felvetődött, hogy bár az elmúlt évszázadok alatt nem volt kérdés, mi a család, ma már azonban az ember szinte nem is tud választani a sok „definíció” közül. Márkus Tamás erre reagálva elmondta:

azokban a kultúrákban is, ahol a zsidó-keresztény kinyilatkoztatást nem ismerték, alapvetően a klasszikus családmodell volt az elfogadott.

„Nem azt mondom, hogy nem fordultak elő egyéb formációk, többnejűség, egyebek, de a férfi és a nő, illetve a gyermekeik családon belüli helyzete megkérdőjelezhetetlennek számított” – fejtette ki a református lelkész.

A szivárványcsaládok létezésével kapcsolatban Márkus úgy fogalmazott: „Ezekkel az a probléma, hogy definíció szintjén ezek nem tekinthetők családnak. Ha egy nagyon banális példát mondanék: megsértődhetne ez a szék, amelyiken ülök, hogy nem olyan mint az asztal […]

Az a baj, hogy ha ilyen szinten szabadon fellazítjuk, elkenjük a fogalmakat, ennyire szabadon kezeljük őket, akkor gyakorlatilag az életben semmi nem lesz fogódzó.

Egyetlen egy fogalmat sem lehet ennyire fellazítani, különben semminek nincs értelme”

„Azt gondolják, hogy ők egy semleges massza, akik szemben állnak a társadalom egy szűk rétegével, akik viszont bigottan vallásosak. De pont ez a kérdés mutatja meg – mivel eddig az számított normalitásnak, amit ez a »bigott, vallásos, elvileg kisebbség« képvisel –, hogy

amit ők képviselnek, az ugyanúgy egy ideologikus termék. Nem semlegesség, tehát nem a szekuláris tudomány bizonyította be, hogy azt is családnak lehet nevezni – emögött egy ideológia van.”

A teljes adást itt tekinthetik meg:

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre