Fekete-Győrnek inkább Orbán fiát kellene futóversenyre hívnia

A Momentum vakerpolitikusa ezúttal Orbán Gáspár angliai katonai kiképzésének költségei kapcsán próbált híreskedni. A verbális csetepaté egyik állomása volt, hogy Fekete-Győr futóversenyre hívta ki Németh Szilárdot, a parlament honvédelmi államtitkárát, amikor az arra próbálta rábeszélni, hogy álljon be ő is katonának.

Németh helyében én válaszul inkább egy szkanderversenyt ajánlottam volna a momentumos főelnöknek, lévén, ha Fekete-Győr abból indult ki, hogy Németh túlsúlyos, akkor Németh Szilárd arra bazírozhatott volna, hogy „Fegyőr” viszont olyan vállas, mint a seprűnyél.

Namindegy.

Vessünk egy pillantást erre az Orbán Gáspár által abszolvált angliai Sandhurst Akadémiára! Az egyéves kiképzés ára 40 millió forint, melyet honvédségi pályázaton lehet elnyerni. Nem tudom, mennyibe kerül idehaza a szerződéses katonák speciális egységek számára szóló kiképzése, de utánanézek, becsszó.

Porkoláb Imre ezredes volt 1994-ben az első magyar, akinek sikerült elvégeznie a Sandhurst-képzést. Merthogy, hiába a pénz, húsz jelentkezőből jó ha egyet felvesznek, ráadásul a felvettek közül is sokan lemorzsolódnak – nagyon könnyen kivágják a hallgatókat, akár az utolsó héten is.

A következő hazánkfia, aki teljesítette a Sandhurst követelményeit, 1996-ban Benei Péter volt. Tavaly már három magyar katonának sikerült az ominózus angliai akadémiát elvégezni, köztük Orbán Gáspárnak, a miniszterelnök fiának.

Az említett első magyar, Porkoláb Imre később könyvet is írt a Sandhurst Akadémia képzéséről. Érdemes belekukkantani!

Bizonyára jó buli 90 kilós póznákkal 12 kilométert gyalogolni, pihenésképp Egyiptomban kígyókat meg skorpiókat összefogdosni, éjszaka inkább a padlón aludni, mert az ágyat úgy kell bevetni és a reggeli szemlén bemutatni, hogy a kedves hallgatók inkább nem gyűrik össze…

Egy szöszért a zubbonyon, vagy egy halvány foltért a cipőn súlyos büntetés jár. Kificamodott boka nem ad felmentést a legnehezebb terepeken sem a futás alól, plusz az elméleti képzés kábé hasonló szigorral és töménységben zajlik.

Jó, jó…, értem én, hogy a fentiek ismeretében miért nem Orbán Gáspárt hívta ki futó- vagy bármilyen versenyre az arcszőrből és dumából összerakott momentumos elnökfőtitkár (pedig nagyon megnéztem volna, melyikükben szívódott fel jobban a bébitápszer).

Szóval egy év tömény szadiparti. Akik ezt elvégzik, azokra minden származási ország büszke. Kivéve a sok-sok érdekes ösztöndíjjal kistafírungolt momentumisták, in Ungarn.

 

Mészáros József

A szerző további írásai itt érhetők el

 

Hamarosan férgeket, kukacokat is vásárolhatunk a fejlett nyugat élelmiszeráruházaiban

Uniós filmművészet: másfél óra Orbán-horror

Kiemelt képünk forrása: MTI/Mónus Márton

Iratkozzon fel hírlevelünkre