Liberális keresztény? Muti, légyszi!

Vajon honnan bújnak elő azok, akik el akarják velünk hitetni, sőt, le akarják gyömöszölni a torkunkon az ötletet, hogy márpedig létezik liberális keresztény? Tisztázzuk a fogalmainkat!

Kezdjük szavanként! Liberális, vagyis szabad. Az a valaki, aki eldöntheti, és el is dönti, hogy mit követ, miként gondolkodik. Nem befolyásolja őt mások véleménye, tudja, mit akar. Ám az akaratát nem erőlteti rá másokra – a többieknek is meghagyja ugyanezt a szabadságot. Papíron.

Keresztény. A szó eredendően Krisztusra utal. „Christianus”, krisztusi ember, aki életét Jézus tanítása mentén igyekszik alakítani. Vezérfonala az evangélium. Az így megélt élete sugárzik, kihatással van a környezetére. Hitét nem erőlteti rá senkire, ugyanakkor az igazságról sem hallgathat. Isten melletti döntése szabadságában születik, ám a szabadságot csak úgy tudja elképzelni, ha közben a Mindenható mindenhatósága csorbítatlan marad.

Jól látható, hogy míg a liberális számára a felettes hatalom elképzelhetetlen és tűrhetetlen, mivel mindentől és mindenkitől függetleníti magát, addig a keresztény kizárólag úgy válik szabaddá, hogy közben szüntelenül Istentől függ.

Közelítsünk! A keresztény nem erőltet, viszont elmondja a felfedezett élet boldogságának és értelmének valóságát. A liberális azonban épp ezt nem bírja elviselni. Ne mondja meg neki senki a tutit! Sőt, aki a keresztényekhez hasonló módon kiáll az értékek mentén, az azonnal fogja be a száját! Mégis mit képzel?

A liberális és a keresztény tehát, akarva-akaratlanul – de valljuk be, sokkal inkább akarva –, egymásnak feszül. Nincs mese. Olyanok, mint az iskolai mágnes piros és kék vége. Ezért aztán hiába próbálják ma jópáran bizonygatni, hogy a liberális is lehet keresztény, nekem hiába beszélnek. Ha egyet is mutatnak, megeszem a kalapom. Ha akarom. Vagy nem. Nem is tudom. Ne szólj bele!