Kínos baki: kicsúszott a netre Korózs nyilatkozatának munkaverziója

Egy ideig elérhető volt a Hírklikk oldalán Korózs Lajos kamumentős-videóval kapcsolatos mosakodásának írott változata – méghozzá annak is egy olyan verziója, amit minden valószínűség szerint nem a közvéleménynek szántak.

Pánikszerűen próbál a lehető legkisebb arcvesztéssel kievickélni az MSZP abból a lehetetlen szituációból, amibe a kamumentőssel készített videójával sodorta magát. 

A felvételen megszólaló Korózs Lajos szocialista képviselő szerda délután videónyilatkozatot adott ki a tárgyban (az MSZP oldalán ez 16.42-kor jelent meg),

ám röviddel azelőtt egy ideig elérhető volt az interneten ennek egy olyan szöveges változata is, amely a munkapéldány lehetett.

Abban ugyanis egy Korózsnak címzett javaslatféle olvasható, egy olyan szövegkörnyezetben, amelyben épp az álmentősre próbálják kenni a felelősséget:

„…itt Lajostól néhány személyes mondat is belefér, mit tett képviselőként az elmúlt években.”

A Korózs Lajosnak címzett javaslat végül, úgy tűnik, nem ment át a szűrőn, mert nem került bele a hivatalos verzióba egyetlen „személyes mondat” sem a képviselő eddigi érdemeiről.

Az egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a szocialisták fejvesztetten kapkodnak, hibát hibára halmoznak – úgy tűnik, a pártot már nem sok malőr választja el attól, hogy visszavonhatatlanul hiteltelenné váljon.

Amint arról beszámoltunk, egy az MSZP oldaláról azóta lekerült videóban egy nő azt állította, hogy mentősként dolgozik, és egyebek mellett a kórházi ágyak kiürítése után a rossz ellátás miatt elhunyt betegekről beszélt. A nőről utóbb kiderült, hogy semmilyen egészségügyi nyilvántartásban nem szerepel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezért rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tett az ügyben. 

Kiemelt képünk forrása: mszp.hu

Rétvári: Az MSZP ismerje be, hogy hazudott!

Feljelenti az MSZP-t az Emmi a hamis videó miatt

Iratkozzon fel hírlevelünkre