Legyen ön is tapló!

Ahelyett, hogy nyugdíjas éveiben valami hasznosat csinálna, vagy hogy az elszakítottság századik évfordulóján valami lélekemelőt, országokon átívelőt üzenne a határon túli magyaroknak, Vágó István provokatív megnyilatkozásaival inkább rég elvesztett ismertségét igyekszik görcsösen visszaszerezni. (A koronavírus-járvány kezdetén például azzal viccelődött, hogy a kormány a nyugdíjasok halálával kíván pénzt spórolni.) Most éppen Nagy-Magyarországot hasonlítja a hitleri német birodalomhoz...

Vágó István Facebook-oldalán május 15-én rövid bejegyzést posztolt az Orbán Viktor dolgozószobájában található földgömbbel kapcsolatban. Az egykori kvízmester a következőket írta:

„Azt már tudjuk, hogyan reagáltak a románok arra, hogy Orbán egy Nagy-Magyarországot ábrázoló térképpel üzent a fiataloknak. Azt nem tudjuk, hogyan reagálnának a lengyelek, ha Merkel a Harmadik Birodalom térképével tenné ugyanezt. Valószínűleg soha nem is fogjuk megtudni.”

Nos, Vágó figyelmét jó néhány történelmi tény elkerülte. Mint arra Joób Kristóf  Sötétség délben című, Mandineren megjelent írásában rámutatott, a DK politikusa által használt térkép helytelen, ugyanis nem az általa emlegetett náci Németország határait mutatja. (Vágó válaszposztjában ugyan elismerte a térkép helytelenségét, eredeti bejegyzését azonban máig nem módosította.)

 

Mi lenne, ha  Angela Merkel mögött ilyen térkép lenne? Kiemelt képünk forrása: Vágó István hivatalos Facebook-oldala

A volt televíziós műsorvezető által bántónak nevezett térkép valójában egy történelmi földgömb, amely készítése korának megfelelően ábrázolja a világot; nemcsak az akkori Magyarország határai látszódnak tehát rajta, hanem a Török Birodaloméi is, magyarán a Balkán egyetlenegy mai nemzetállama sem található meg rajta. Mit szólnának ehhez a szerbek, a bolgárok? Minden bizonnyal fájdalmasan csak annyit mondanának, hogy akkor még nem tudták kivívni a függetlenségüket. De ha a régi térképeket átrajzolnák, az történelemhamisítás lenne…

Nagy-Magyarország – azaz a középkori Magyarország – vonalai nem légiesek, a múltat nem lehet végleg eltörölni.

Vágó Istvánból szemmel láthatóan hiányzik mindenféle együttérzés a határon túli magyarság iránt – legalábbis a posztjai erről árulkodnak. Esetleg az is eszünkbe juthat, hogy talán bizony beteg lelkületre enged következtetni, ha valakinek Magyarországról és ezeréves határairól  a 20. századi szélsőséges náci eszme és diktatúra jut eszébe… Vágó érvelése (ti. hogy mit szólnának a lengyel fiatalok, ha Angela Merkel mögött egy olyan térkép lenne, melyen Lengyelország a náci Németország megszállt területeként lenne ábrázolva) mindenesetre világosan mutatja a tartalmi félreértéseket és a szokásos csúsztatásokat.

Kérdezzük a kvízprofesszortól: történelme során pontosan mikor vette el a Magyar Királyság Erdélyt Romániától, Kárpátalját Ukrajnától, Felvidéket Szlovákiától? Mikor hajtott végre ott tömeges és kitervelt népirtásokat?

(Nincs telefonos segítség!)

A náci Németország által megszállt Csehország és Lengyelország térképe és a Magyar Királyság ezeréves határait jelző térkép tehát nem összehasonlíthatóak, mert nem egy történelmi kort ábrázolnak. Szeretnénk jelezni, hogy a Kárpát-medencében történt magyar államalapítás messze megelőzte mind a szlovák, mind pedig az ukrán és a román államalapítást! Honfoglalóink nem azoktól az államoktól vették el a földet, amelyek területén ma élnek. Talán kevesebbet kéne a szomszéd államok érzékenységével foglalkozni; sőt lehetséges, hogy inkább a DK-nak is – habár ez eléggé távol áll politikai hitvallásától – a magyarság összetartozásáért kellene dolgoznia.

Azonban a DK-t és a kvízprofesszort nem érdekli a magyarság történelme, múltja és hagyományvilága – ahogy a határon túli magyarság sem.

Persze túlságosan nem csodálkozunk, hiszen emlékszünk még rá, hogy 2004 decemberében Vágó István főnöke és elvbarátja, Gyurcsány Ferenc milyen erővel tiltakozott – nemzetellenes bűnt elkövetve! – a határon túli nemzettársainknak juttatandó magyar állampolgárság ellen.

Ahelyett, hogy nyugdíjas éveiben valami hasznosat csinálna, vagy hogy az elszakítottság századik évfordulóján valami lélekemelőt, országokon átívelőt üzenne a határon túli magyaroknak, Vágó István provokatív megnyilatkozásaival inkább rég elvesztett ismertségét igyekszik görcsösen visszaszerezni. (A koronavírus-járvány kezdetén például azzal viccelődött, hogy a kormány a nyugdíjasok halálával kíván pénzt spórolni.)

Javasoljuk, hogy a likevadászatot folytassa személyesen Dunaszerdahelyen vagy Székelyudvarhelyen – és ott, a helyi kocsmákban ossza meg gondolatait a fiatalokkal.

Csak nehogy egy óvatlan kérdés után megfelezzék…

 

Tóth Gábor

Kiemelt képünkön Vágó István televíziós műsorvezető a hallgatóság soraiban A Liberális Magyarországért Alapítvány (ALMA) menekültügyről tartott kerekasztal-beszélgetésén a budapesti Loffice irodaházban 2015. március 5-én. MTI Fotó: Mohai Balázs  

Iratkozzon fel hírlevelünkre