Itt a bizonyíték: érdemes volt bevezetni a családvédelmi intézkedéseket

Nagy csönd fogadta az elmúlt napokban ellenzéki oldalról a Központi Statisztikai Hivatal által közölt népmozgalmi adatokat. Pedig tavaly minden alkalommal, amikor a KSH kiadta, hogy tovább csökken a népesség, a baloldal nagy dirrel-durral igyekezett elmondani: nem működik a kormány családpolitikája. Ezt az ellenzéki érvet már a számok is cáfolják.

2020. első két hónapjában ugyanis komoly fordulat történt: 7,1%-kal nőtt az élveszületések száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy

két hónap alatt egy községnyivel, 1230-cal több gyermek jött világra.

Történt mindez úgy, hogy közben 15%-kal csökkent a halálozások száma is. A két adat összevetésének köszönhetően a természetes fogyás üteme 39%-kal, vagyis majdnem a felére csökkent január-februárban.

Igen, még mindig fogy a magyar. Igen, még mindig sok tennivalónk van. De azt mindenkinek el kell ismernie, hogy már csak a biológia miatt is szükség van legalább 9-10 hónapra ahhoz, hogy egy-egy intézkedés hatása érzékelhető legyen.

És ebben az esetben pontosan ez történt. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis 2019. februári évértékelőjében jelentette be a nagyszabású családvédelmi intézkedéseket, melyek részletei márciusban és áprilisban tisztázódtak. És láss csodát, rá 10 hónapra máris egy községnyivel több gyermek született!

Még biztatóbb képet látunk, ha a házasságkötések számára tekintünk: a vizsgált időszakban ugyanis ez – nem csalás nem ámítás – 121%-kal, vagyis több mint a duplájával emelkedett!

Pedig az év eleje ebből a szempontból nem számít csúcsszezonnak, mégis nagyjából 4000-rel több pár gondolta úgy, hogy hivatalosan is összeköti az életét. És ez nemcsak a statisztika vagy a későbbi gyermekvállalás szempontjából fontos, hanem nagyon komoly társadalmi üzenete is van. A nyugati trendekkel ellentétben ugyanis sikerült elültetni a magyar fejekben azt – a boldog házasok számára magától értetődő – gondolatot, hogy házasságban élni teljesen mást jelent, mint párkapcsolatban.

Ez számomra azt jelenti, hogy a magyar társadalom felnőtt és megérett arra, hogy egy életre elköteleződjön választottja mellett. Ez pedig túlmutat a családpolitikán, és minden magyar ember javára, hasznára válik.

Bízzunk abban, hogy ez a trend folytatódik, és nem látunk változást a koronavírus-járvány és annak gazdasági következményei hatására sem! Mert az sajnos tény, hogy a válságok csökkentik az emberek jövőbe vetett hitét, rontják kilátásaikat. A kormány ugyanakkor többször, határozottan hangsúlyozta, hogy kitart a családtámogatások mellett, és nem von el pénzt ettől a területtől. Reméljük ez és az egyre szaporodó jó családi példák elegendők lesznek a jelenlegi folyamatok fenntartására.

Iratkozzon fel hírlevelünkre