Nemzetközi együttműködéssé válhat a Hungary Helps keresztényeket megsegítő program – mondta lapunknak adott interjújában II. Efrém, Antiochia és az egész Kelet szír ortodox pátriárkája. Az üldözött keresztények megsegítéséről, a keleti kereszténység helyzetéről és jövőjéről, illetve a magyar kormány tudatos politikájáról beszélgettünk őszentségével a Budapesten megrendezett II. Nemzetközi Konferencia a Keresztényüldözésről zárónapján.

– Hogyan értékeli az idei budapesti kongresszust? Milyen fejlemények történtek a két évvel ezelőtt megtartott konferencia óta?

– Sokkal többen képviseltették magukat a mostani találkozón, negyven ország több száz küldöttje jelent meg, és tett tanúbizonyságot. Az első konferencián sokan félve beszéltek, mivel korunk világpolitikájában nem szabad, hogy szó essen a keresztényekről és szenvedéseikről. A médiában inkább általánosságban beszélnek az üldöztetésekről, de a keresztényeket érintő atrocitások tabutémának számítanak a világsajtóban.

Az antiszemitizmus és iszlamofóbia elfogadott kifejezés a világpolitikában és a médiumokban, de a keresztényüldözés nem.

Ezért is volt az első budapesti konferencia kicsit szerényebb, annak ellenére, hogy a magyar kormány mindent megtett a sikeres lebonyolításért. Az idei konferenciára viszont már sokkal több ország követei jöttek el. Befolyásos politikusok állnak az ügy mellé. Az Egyesült Államokból is nagyszámú delegáció érkezett.

hirdetés

Sajnálatos, hogy a nyugat-európai országok a politikai korrektség jegyében még mindig nem beszélnek a keresztények üldöztetéséről, annak ellenére, hogy a többi vallási csoportot érő atrocitások ellen azonnal fellépnek. Nem értem, miért diszkriminálják a keresztényeket, ha üldözésnek vannak kitéve.

A világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység. A legtöbb atrocitást a keresztényekkel szemben követik el. Több mint 240 millió ember szenved Jézusba vetett hite miatt. Jogunk van erről beszélni, és felvilágosítani a világot.

– Vannak követői Magyarország keresztényeket támogató politikájának?

A magyar kormány élen jár ebben az ügyben. A magyar politikusok nyíltan beszélnek a keresztényüldözésről, nem szégyellik kimondani az igazságot. Magyarország elsőként és egyedüliként a világon egy államtitkárságot hozott létre, ami az üldözött keresztények megsegítését tűzte ki célul. Számos programot és projektet valósítottak már meg, ami példát mutat a többi országnak. Bátorítjuk  és megáldjuk a  magyarok tetteit, aminek következményeként más országok is megmozdultak. Egyelőre kevés ország követi a magyarokat, viszont minden segítség fontos. Lengyelország Magyarországgal közösen egy árvaház felépítését vállalta Homsz városában.

Legutóbbi budapesti látogatásom során Vlagyimir Putyin elnök és Orbán Viktor miniszterelnök megállapodtak abban, hogy közös, a keresztények otthonmaradását támogató programot fognak indítani a Közel-Keleten. Természetesen Oroszország régóta jelen van Szíriában, és sok adományt, segítséget nyújt a szír népnek. Viszont örömteli hír, hogy támogatásuk egy része kifejezetten a keresztények felé irányul majd.

A konferencián felszólaló amerikai politikusok egyszer sem említették a keresztényüldözés kifejezést, de megmozdult bennük valami, és szoros együttműködésre tettek ígéretet az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkársággal. Közös nyilatkozatot írtak alá a magyarokkal, amiben lefektették az együttműködés alapjait az iraki és szíriai keresztények megsegítéséért. Észak-Irakban már meg is kezdték az elüldözött keresztények támogatását, viszont a szíriai keresztényekre még nem került sor. A tavalyi budapesti utam során Bécsbe is ellátogattam, ahol találkoztam Sebastian Kurz osztrák kancellárral, aki a magyar programról kérdezett, majd ennek mintájára, bár sokkal kisebb mértékben, de Ausztria is elkezdett minket támogatni.

Viszont Magyarország mint az Európai Unió és a NATO tagja egyedülálló lépéseket tett a keresztények érdekében.

Amit ma Magyarország tesz, az példa a nagyhatalmaknak és a többi nyugat-európai országnak, miként is kéne támogatni az üldözött keresztényeket a szülőföldjükön!

– Milyen jelentőséggel bír egy kis ország támogatása a közel-keleti keresztények életére?

– Annak ellenére, hogy egy kis országról beszélünk, tettei révén Magyarország nagy dolgokat valósított meg! A magyar politikusok kiállnak a saját elveik mellett, és nem engednek teret a külső nyomásnak, úgy cselekednek, ahogyan azt jónak látják. Nem a támogatás anyagi mennyisége számít, hanem a szolidaritás, amit a kezdetektől fogva megkapunk a magyaroktól. A magyar vezetők őszinték saját magukkal is, az ország erejéhez mérten próbálják felhasználni az erőforrásaikat, hogy másoknak segítsenek.

A magyarok együttérzése szerintem egyébként a történelmükből fakad. Magyarország több száz éven át szenvedett a török, osztrák, majd a kommunista uralom alatt. Ezért a magyarok megértik, milyen elnyomásban és üldöztetésben élni. Át tudják érzeni a fájdalmainkat. A konferencia során egy katolikus szervezet felajánlotta, hogy Lattakia városban épít egy ifjúsági központot. A magyar állam a projekt támogatásáról biztosította az ötletadó szervezetet. Később tudtuk meg, hogy ez a német szervezet korábban sokat támogatta a kommunizmus elől elmenekült magyarokat, és most, hogy Magyarország Isten segedelmével jobb helyzetbe került, az ország vezetése viszonozza ezt a támogatást.

Istentől eredő szeretet mutatkozik meg abban az emberben, aki viszonozza azt a segítséget, amire egykoron neki is szüksége volt.

A jóság, ami az emberben lakozik, az Istentől ered, aki mindenkit jónak teremtett. A jóság felett az ember szabadon dönthet, de biztos vagyok benne, hogy  a jó cselekedetek nem fognak eltűnni, mert akkor az egész világ elpusztul. Büszkén mondhatom, hogy a mostani utam során az Antiochiai Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem együttműködési megállapodást kötött, ami mind a két fél számára előnyös lesz.

– Van jövője a kereszténységnek a Közel-Keleten?

– Nehéz időket élünk. A szíriai keresztények fele elhagyta hazáját, iraki testvéreink kilencven százaléka menekült el a háború borzalmai elől. Most Libanonban is bajok vannak. Sok mindent elveszítettünk. Nekünk az a feladatunk, hogy a megmaradt keresztényeket megóvjuk. Ez a mi földünk, kétezer éve keresztényként élünk ebben a térségben, és Krisztus előtt is ez volt a hazánk évezredeken keresztül. Jelenlétünk a térségben fontos és nélkülözhetetlen a muszlimoknak is, mivel gátat szabunk a szélsőséges ideológiáknak és a békés együttélést támogatjuk.  A pusztításhoz képest a támogatások kevesek, de ha csak pár tucat embert tudunk az otthonmaradásra bírni, már fontos eredményt értünk el.

– Nyolc év háború után milyen lelkiállapotban van ma a közel-keleti keresztény társadalom?

– A háború mély sebeket ejtett a társadalomban, több generáció kell ahhoz, hogy begyógyuljanak. A háború katonai szempontból pár év alatt véget szokott érni, de az utána következő társadalmi problémákat évtizedek alatt lehet csak megoldani. Mi még ennek az útnak az elejét tapossuk, hiszen a hadműveletek egy része még zajlik az ország északi részén.

A pusztítás nem csak a keresztényeket sújtotta, hanem az egész társadalmat. Mivel azonban mi kevesebben vagyunk, közösségünk jobban megszenvedte, mint a muszlimoké. Arányaiban sokkal több keresztény hagyta el hazáját.

A háború végeztével az iraki és szíriai társadalom már nem ugyanaz, mint korábban. A kormányoknak le kell vonni a következtetéseket, és átértékelni a belső politikát. Egy háborúnak nincsen pozitív hatása, viszont a hibákból sokat lehet tanulni. A negatív tapasztalatok segítenek a jövőben megakadályozni egy újabb konfliktust.

Voltak olyan közösségek, amelyek az öldöklést választották. A háború egyik pozitív hatása, hogy különböző vallású és etnikumú háttérrel rendelkező emberek az összefogás és az emberi élet megmentése mellett álltak ki, ami közelebb hozta egymáshoz a szír népet. Ebben a háborúban sok emberről kiderült, hogy akár az élete árán is megvédi azt a földet, ahol él.

Az emberek megértették, hogy az  élet szent dolog, és meg kell akadályozni a szélsőség minden formáját.

Ezeket a pozitív fejleményeket kell felhasználnunk, hogy egy új társadalmat tudjunk felépíteni.

– Úgy tűnik, a Közel-Kelet sosem nyugszik meg, a közelmúltban Libanonban voltak tüntetések. Milyen hatással van ez a társadalomra és a keresztényekre?

– Világosan látható, hogy az arab tavasznak nevezett tüntetések mögött külső erők álltak, amelyek célja káoszt teremteni a térségben. Ezt a tervet sok helyen bevetették, de egyes országokban nem hozta meg számukra a kívánt eredményeket. Ezért újabb és újabb országokban vetik be, hogy felborítsa a térség stabilitását. Azt látjuk, hogy belső konfliktus gerjesztése folyik a szomszédos országban, ami egy újabb etnikai és vallási konfliktushoz vezethet. Mi nagyon féltjük a libanoni népet. Remélem, hogy felismerik a helyzetet. Bízzunk benne, hogy a libanoni vezetés és a politikai pártok is józan döntéseket hoznak, s megelőznek egy ahhoz hasonló háborút, amit évtizedekkel ezelőtt már átélt az ország. A hetvenes években kirobbant libanoni polgárháború sok ember életébe került, sok keresztény végleg elhagyta hazáját. Attól tartunk, hogy ez újból megismétlődhet.

– A távoli Indiában is egyre nagyobb kihívások elé néznek a keresztények. Mi a helyzet az ottani szír közösségekkel?

– A szír ortodoxia az első évszázad óta jelen van Indiában, még Tamás apostol alapított egyházat. Az indiai hívők az Antiochiai és egész Kelet Patriarchátusához tartoztak, elismerve a pátriárkát lelki vezetőnek. 345-ben a szíriai Orfa városából szerzetesek mentek Indiába és rendet alapítottak, ami a mai napig működik. Tehát az ottani keresztények gyökerei szír eredetűek és a mai napig szír keresztényként tekintenek magukra. Az európai misszionáriusok térítése több egyházszakadáshoz vezetett, így váltak ki a katolikusok és a protestánsok, de mindegyik közösség megőrizte szír identitását. Egyházunk sokat szenvedett az angol és portugál gyarmatosítók miatt, az európai vezetők az indiai keresztények megosztásáért dolgoztak, ennek ellenére meg tudunk maradni és a mai napig négymilliós közösséget alkotunk Indiában.

Az indiai szír keresztények többsége az ország délnyugati részén található Kerala tartományban él. 1912-ben az indiai keresztény vezetők egy része kiszakadt az egyházból és egy katolikoszt választottak maguknak, aki alacsonyabb rangú mint egy pátriárka de egy bizonyos függetlenséget élvez. Ez a megosztás 1958-ig tartott, majd a megbékélés után 1974-ben a felek ismét egymásnak estek. A megosztottság mögött bizonyos politikai erők állnak, akiknek sikerült elérniük, hogy a szír ortodoxok negyven százaléka kiszakadjon az antiochiai egyházból.

Többször próbáltuk a feleket megbékíteni. Nekünk az sem jelent problémát, ha a két fél közösen, egyben maradva, úgymond kiszakad az antiochiai egyházból. 

Végső soron csak az számít, hogy a belső viszályok megszűnjenek és ne legyen megosztottság az indiai keresztények között, mert ezt leginkább maguk a hívek szenvedik meg.

Az új törvény miatt az indiai szír keresztények nem tudják tisztességesen eltemetni a halottaikat, mivel a hatóságok csak olyan papnak adnak engedélyt, aki megtagadja az antiochiai patriarchátust. Házasságok keresztelők hiúsulnak meg vagy zajlanak le titokban, mert igazságtalan döntés született, ami az indiai keresztények többségét sújtja.

Meg tudják őrizni identitásukat a szülőföldjüket elhagyni kényszerülő keleti keresztények a nyugati világban?

Sajnos nagyon kevés esélyét látom annak, hogy az elmenekült keresztények hazatérjenek szülőföldjükre. Talán pár százalékuk a háború után visszajön, de a többségük külföldön marad, már csak befektetés céljából vagy rokonlátogatóba jön vissza. A keleti keresztények kivándorlása nem új jelenség. Már az oszmánok uralma alatt történt népirtások elől is tömegével menekültek el. Amit tapasztalunk, hogy a mieink hamar asszimilálódnak a befogadó társadalomba, hiszen

a keleti keresztény képes az integrációra.

Ezt jól bizonyítja, hogy a száz-százötven évvel ezelőtt kivándorolt keresztények leszármazottainak többsége már nem tekinti magát szír eredetűnek. Viszont a legutóbbi évtizedekben kivándorolt testvéreink körében sokkal erősebb a szír identitás, köszönhetően annak, hogy korunkban a távolságok lerövidültek, gyakrabban lehet hazalátogatni, egyszerűbbé vált az otthoniakkal a napi kapcsolattartás. Az egyház is gondoskodott arról, hogy a külföldön élő közösségeknek legyenek templomaik, oktatási, kulturális intézményeik és lelki vezetőik.

A mostani háború elől elmenekült szír keresztények bárhová mentek a világban, mindenütt találtak szír templomot és közösséget. Márpedig egy idegen országba érkező keleti keresztény első dolga, hogy felkeresse a helyi közösséget és annak templomát. A templom egyesítette az Irakból és Szíriából elmenekült keresztényeket, és nem hagyta őket elveszni. Ami viszont különbség az amerikai és európai országokba menekültek között, hogy az előbbibe hamarabb integrálódnak, hiszen az amerikai társadalom a bevándorlásra épült, így például az Egyesült Államokba érkező szír keresztény már egyből amerikainak mondhatja magát, míg – hála Istennek – Európában ez a fajta asszimiláció lassabb.

Én abban hiszek, hogy a Közel-Keleten mindig is lesznek keresztények, számuk és társadalmi súlyuk azonban mindenképp csökkenni fog.

Reménykedem abban, hogy ez a szent föld, amin évezredek óta élünk, ha csak egy kis talpalatnyi részben is, de meg fog maradni kereszténynek.

Nem szabad, hogy bekövetkezzen az a nap, amikor teljesen eltűnik a kereszténység a térségből, mert az egy végtelen káoszba sodorja a Közel-Keletet.

Kassab Adonis

Fényképek forrása: Hungary Helps Facebook oldala, Vasárnap.hu