Ötödik napja járjuk Erdély, Székelyföld vidékét a Vasárnap.hu szerkesztőségének kilenc fős küldöttségével. Eljutottunk Kolozsvárra, Sepsibükszádra, Kézdivásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Árkosra, találkoztunk újságíró kollégákkal, politikusokkal, lelkipásztorokkal, közemberekkel. Gyönyörködtünk a megunhatatlan tájban, tapasztaltuk a legendás vendégszeretetet, s olykor bosszankodtunk a román állam brutális hozzáállásán, azon az attitűdön, amelyet egyetlen más ország sem engedhetne meg magának a jogállamisági normákra minden más esetben oly’ érzékeny Európai Unióban.

Sok beszélgetést folytattunk le ezekben a napokban, sokan sok megközelítésben mutatták be a véleményüket az aktuális helyzetről. Tanulságos volt, van mit feldolgozni. Találkoztunk olyan emberrel, akit meglöktek az utcán, mert magyarul beszélt, olyannal is, akinek a fia koncepciósnak nevezhető politikai kirakatper keretében börtönben ül. 

Mégis, a sok nehézséggel küzdő erdélyi-székelyföldi magyar közösség nem a megpróbáltatásokra koncentrál elsősorban, nem önsajnálatba merül, hanem előre tekint. Ha ellenkező utat választott volna, valószínűleg századokkal ezelőtt eltűnik, felőrli a történelem könyörtelensége és a végeken való helytállás sokszor hálátlan szerepe.

Amikor Mikóújfalu csupa fiatalból álló fúvószenekara kedveskedett nekünk, s egy órás koncertjük végén a magyar, s a székely himnuszt játszották, könnyek között fogalmazódott meg bennem, amit valahogy mindig érzek, ha errefelé vezet az utam: ide járunk hazaszeretetet tanulni. 

Mert székely testvéreink, erdélyi nemzettestvéreink hazaszeretete, helytállása, kitartása igazi példa. Ahogyan megvívják mindennapi küzdelmeiket, tanulnivaló. Mi meg, otthon Budapesten, hajlamosak vagyunk jó dolgunkban igencsak elkényelmesedni. 

hirdetés

De jaj nekünk, ha nem figyelünk Székelyföldre, Erdélyre! 

Ne hagyd elveszni, Erdélyt, Istenünk!

Vágvölgyi Gergely

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.