Hazánk előrébb lépett a világ békés országainak listáján

A Global Peace Index 2019-es mutatója szerint Magyarország a 21. a sorban, amivel a világ legbékésebb országainak az első egy hetedében foglal helyet, és ami a második legjobb kategóriájú országok közötti státuszt jelenti számunkra az értékelés szerint.

Olyanokkal vagyunk egy súlycsoportban, mint Finnország, vagy Lengyelország, megelőzve Németországot, Szlovákiát, Romániát, vagy éppen Franciaországot. Az első kategóriában olyan országok foglalnak helyet, mint a szigetország Izland, ahová a migráció biztonsági kockázata nem ér el és erősen homogén a fél milliónál is kisebb közösségük – két lépésből mindenki ismer mindenkit -, vagy amilyen például a pénzhatalmi és talán a világon legerősebb függetlenségi státusszal bíró Svájc. A lista végén közel-keleti, fekete-afrikai országok, Észak-Korea, Törökország, Oroszország és Ukrajna foglal helyet.

Eddig a szikár tények. És miért fontos ez? Mert ez is azt mutatja, hogy jó pályára állt az ország ebben a kérdésben is, és mert, ha így marad, van további fejlődési lehetőségünk a jövőben.

A béke egy olyan terület, amely kapcsán mind globális, mind pedig lokális érdek, hogy a torta folyamatosan növekedjen, vagyis a statisztikai 100 százalék évről-évre egyre békésebb világot jelentsen, amelyhez az egyes országok helyzetét mérni lehet. Számunkra, magyarok számára pedig kiemelten fontos az is, hogy ne csak a torta növekedjen, de abból a magyar szelet is egyre nagyobb legyen, egyre jobban közelítsünk a sorrendben az első, legbékésebb ország-kategória felé. Ez ugyanis nincs is olyan messze. A statisztika szerint csupán néhány lépést kell tennünk előre ennek érdekében.

Így állunk tehát most. Előrébb léptünk, az irány jó, amit már csak meg kell tudni tartani. Ehhez továbbra is szükség van arra, hogy elmondjuk,

mindez a magyar emberek kinyilvánított akaratán múlt, múlik és rajtuk fog múlni a jövőben is.

És van még egy nagyon fontos aspektus. Az üldözött keresztény és más vallási csoportok és a vallásszabadság kérdése. Ha megnézzük a listát, akkor azt láthatjuk, hogy az a politika, amelyet Magyarország a Hungary Helps programon keresztül kialakított és véghez visz, vagyis a helyben segítés politikája, olyan válságrégiókban nyújt humanitárius és újjáépítési segítséget, amelyek a legbékétlenebb országok területeit érintik.

Ezért azon felül, hogy látjuk az ok-okozati összefüggést a sikerként is elkönyvelhető magyar eredmény és megítélés kapcsán, fontos azt is látnunk, hogy körülöttünk a világon vannak olyan keresztény testvéreink, akik az életükkel fizetnek azért, hogy nem tagadják meg hitüket, vallásukat, ami életformájuk szerves része.

Hogy mit tehet a gyakorlatias ember egy ilyen helyzetben? Egyrészt érdemes megbecsülnünk azt a békét, amink van és tenni érte, hogy megmaradjon, növekedjen. Másrészt akár elvi, akár a cselekvő együttérzés aktív, önkéntes kifejezésével is érdemes támogatni azt a programot, amellyel Magyarország volt az első, aki kimondta, megcselekedte és bizonyította:

a segítséget kell odavinni, ahol a baj van!

 

Azbej Tristan

Iratkozzon fel hírlevelünkre