Ledőlhetnek a falak cigányok és nem cigányok között

Néhány napja avatták fel és áldották meg a cigányok és nem cigányok összefogásának eredményeképpen létrejött Közösségi Házat Szátokon. A cigányságról szólva Beer Miklós váci püspök elmondta: ma rosszabb helyzetben vannak, mint harminc éve. Évtizedekkel ezelőtt a romák dolgoztak, gyermekeik tanultak, hittanra jártak. A főpásztor figyelmeztetett Ferenc pápa követendő tanítására: menjetek a perifériára, és ismerjétek fel a szegényekben Krisztust.

A cigányság felemelkedésének érdekében egyszerre kell segíteni a szociális helyzeten, kell elősegíteni a gyerekek oktatását, nevelését, illetve munkahelyeket kell teremteni, és mindehhez a szívünket kell odaadni – fogalmazott az ünnepség előtti sajtótájékoztatón Beer Miklós püspök, hozzátéve: el kellene jutni odáig, hogy minden templomba járó hívő vállalja fel egy cigány család patronálását.

Beer Miklós kifejtette, hogy a Közösségi Ház létrejöttében is az Egyházat ünnepeljük, amelyben mindenkinek van helye.

Cigány testvéreinknek arra van szükségük, hogy méltósággal élhessenek, átadhassák a saját kultúrájuk értékeit a magyar közösségnek. A talpra állítás mindenkire vonatkozik, cigányokra, nem cigányokra; mindannyian Isten képmásai vagyunk – fogalmazott a szentbeszéde során a váci püspök.

Dúl Géza, a Ceferino Ház alapító vezetője, a szátoki Közösségi Ház megálmodója elmondta: a most létrejövő ház célja, hogy a cigányok és nem cigányok közötti szakadékot szűkítse, a falakat ledöntse, és emberhez méltó, a társadalmat építő kapcsolat fejlődjön ki cigány és nem cigány között.

Úgy érzem, cigányok és magyarok összefogásából sikerült itt megépítenünk azt az alapot, amelyről kiindulva lehet építkezni, és erre az itteni közösségi ház kiválóan alkalmas – mondta Dúl Géza.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: Magyar Kurír

Iratkozzon fel hírlevelünkre