„Szabad-e ölni, embert ölni, gyilkolni, hogy álljon a vár?”

A '80-as évek elején a Pesti Színházban mutatták be a Sarkadi Imre befejezetlen drámája nyomán készült rockballadát, a Kőműves Kelement. A Szörényi Levente – Bródy János szerzőpáros, ha ugyan áttételesen is, de a Kádár-korszak beszédmodorához képest szokatlan kendőzetlenséggel kérdezett rá a kommunizmus valódi szellemi eltévelyedésének mibenlétére: „szabad-e ölni, embert ölni / gyilkolni, hogy álljon a vár. / Ér-e annyit, bármilyen bűn, / hogy emberhalál legyen az ár?”.

A „legvidámabb barakk” utolsó évtizedében e színdarab, eljutva az akkoriban megengedett legszélső határáig, az ember valódi küldetését állította szembe Csermanek János ’56 vérben fogant világával: „Az alkotás az ember célja, / mi örök időkre megmarad, / az élet kegyetlen törvénye, / mindig kell az áldozat!”

Az „élet kegyetlen törvénye” eszméjének kiagyalója, Marx szerint a polgári kapitalizmus tette a legszélsőségesebbé a gazdagok és szegények közötti ellentétet. Ez a létező leggonoszabb társadalmi berendezkedés, ezért is a legalkalmasabb arra, hogy elvezessen az általa áhított kommunista világforradalomhoz.

A jakobinusok nyomán Marx minden művében felmagasztalta a forradalmi erőszakot és a proletárdiktatúra létrejöttének jogosságát. Szerinte a Tízparancsolat és a Biblia erkölcsrendje is egyaránt csak az ember anyagi érdekeinek megideologizálását szolgálja, ezért szabad és kívánatos ölni és rabolni annak érdekében, hogy végül létrejöjjék egy igazságos társadalom. Az elnyomott munkásosztálynak ezért adta rendszerében azt az elidegeníthetetlen jogot, hogy szabad megölni, kiirtani és kirabolni mindazokat, akik érdekeikkel – vallásukkal, erkölcsükkel is akár – akadályozzák a kommunizmus megvalósulását.

Marx a leghatározottabban állította, hogy erőszak és diktatúra nélkül nem lehet egy igazságos társadalmat megvalósítani, és mélyen megvetette azokat, akik békés úton igyekeztek azt elérni. Rögeszméje szerint először egy világméretű erőszakos forradalomnak, majd egy ellentmondásokat nem tűrő proletárdiktatúrának kell eljönnie, amely során erőszakkal teljesen át kell nevelni a következő generációkat az ateista, kommunista világnézetre, és csak ez vezethet el egy új világrendhez.

Ehhez szerinte minden vallást, hitet és egyházat, minden erkölcstant, sőt magát a család intézményét is meg kell szüntetni (mivel az is csupán az elnyomás intézménye), és a végén minden tulajdont közössé kell tenni.

Marx és a szellemi nyomdokait követő berendezkedések számára a „szabad-e ölni, embert ölni / gyilkolni, hogy álljon a vár?” kérdésre tehát nem volt kétséges a válasz. Aki és ami a Nagy Eszme útjában állt, az elpusztításra méltónak bizonyult! Sajnálatosan mindezek után ez az eszmevírus vörös, barna, zöld és további mutánsai terjedéséről szólt később az egész XX. század, s alfajai azóta is újra és újra pusztítanak a világban.

E régi rockballada felemlegetésének ezúttal most az adta az aktualitását, hogy bizonyára eszmetörténeti síkon is érdemes rátekinteni a teljesen értelmetlen és indokolhatatlan új-zélandi Christchurch két mecsetjében elkövetett mészárlásra.

A világsajtó nem segít a helyzet pontos értelmezésben, a jó tájékozódásban, hiszen szinte mindenütt csak arról olvashatunk, hogy egy szélsőséges fehér férfi végrehajtott egy kegyetlen tettet. Mindezek mellett Milo Yiannopoulos brit politikai kommentátor kitett egy Facebook-posztot arról, hogy a Brenton Tarrant által megtámadott christchurchi Al Noor mecset egyébként olyan hely volt, ahol a szélsőséges prédikátorok hatására két iszlamista terrorista is radikalizálódott: Daryl Jones (aki az al-Kaidához csatlakozott, és dróntámadás ölte meg), illetve Christopher Havard. Ők Jemenben együtt voltak két másik emberrel, akik a Charlie Hebdo merénylet elkövetőit képezték ki. Erről a fősodratú média nem nagyon számolt be, nem olvashattunk róla részleteket, a hírközlések zöme tehát – ha hihetünk ennek az információnak –, teljesen figyelmen kívül hagyta e tényeket.

A zavarodottság miatt Megadja Gábor eszmetörténészhez fordultunk, hogy megtudjuk, ő miben látja e gyilkosságok kiváltó okát, szellemtörténeti hátterét.

– A történtek alapján levonható eszmetörténeti síkon bármilyen következtetés? Vajon az emberiséget megmételyező eszmevírus egyik feléledésével állunk újra szemben?
– A liberális közéleti panelekben ez esetben is megint csak azt hallhattuk, amit máskor is: ha iszlamista követi el a merényletet, akkor elszigetelt esetről és valamiféle háborodottról van szó, ha pedig „keresztény-fehérnek” tekinthető az elkövető, akkor azt általánosságban a keresztény fehér ember bűnének kiáltják ki, az mindig kollektíven a keresztények bűne lesz. Az igazi szellemi elkövetőket is hamar megtalálják, s ilyenkor merül fel újra és újra Donald Trump vagy a mi esetünkben Orbán Viktor neve. (Erről itt írtunk a hírportálunkon.)
Tehát, amikor fehér keresztény elkövetőről van szó – mondjuk a keresztényre később rátérek, hogy mennyire lehet ebben az esetben erről beszélni –, akkor a felelősségnek mindig megtalálják valamiféle furcsa, metafizikai láncolatát, tehát azt, hogy ki kit miképpen befolyásolt, inspirált.
Ha visszagondolunk arra, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszédet mondott Marx szobránál, akkor a felelősségnek ezen metafizikai láncolata valahogy nem rajzolódott ki. Sőt, ott kifejezetten arról volt szó, hogy Karl Marx semmiben sem vétkes, amit később a kommunista rezsimek elkövettek, hiába írt ezt-azt, viszont ha Trump vagy Orbán mond valamit, akkor annak következményei azonnal megjelennek mindenféle elmebeteg merénylő cselekedeteiben.
Vagyis, ha valaki a fehér faj és a nyugati civilizáció nevében öl – ott van például az új-zélandi elkövető példaképe, a norvég Breivik is –, ott mindenképp kimutathatónak vélik, hogy a nyugati, jobboldali, populista politikusok a valódi szellemi elkövetői ezeknek a cselekményeknek.

Bal alsó képen Anders Breivik norvég terrorista és tömeggyilkos, aki 2011-ben Norvégiában 77 embert gyilkolt meg, mellette az új-zélandi gyilkos, aki példaképének tekintette őt, és a többi ábrán tettének helyszíne.

– Valahogy nagyon ismerősnek tűnik a történelemből ez a logika.
– Valóban, ez a jelenség nem új.
Igyekeztem a napokban utánaolvasni az elkövető előtörténetének, hogy ő minek is vallotta magát, s az tűnt fel, hogy az eddigi élete során már számos, elég érdekes szellemi változáson ment keresztül. Saját magáról elmondta, hogy ő kommunistaként kezdte, aztán anarchista lett, majd libertárius, és csak ezek után érkezett el ahhoz a hitvalláshoz, amit ő úgy nevezett: ökofasizmus.
Tehát erősen úgy tűnik, hogy az emberektől akarta megvédeni a bolygót. Erről azonban fontos megjegyezni, hogy ez semmiképpen sem egy jobboldali gondolat! Az előtörténete ismeretében kijelenthető, hogy ez a zavaros figura egyáltalán nem nevezhető jobboldalinak, sőt, ő magát sem nevezte annak. Amikor megkérdezték, hogy Trump vagy mondjuk a konzervatív gondolatok támogatója-e, akkor élesen visszautasította, hogy dehogy, nem támogatja egyiket sem, „Isten ments”.
A másik, s ez is igaz valószínűleg erre a fickóra, hogy ha az ember elolvassa a zavaros okfejtéseit, egyértelműen nem „egészen kerek” lelki értelemben sem nála a történet. (Pszichológust kérdeztünk meg előző írásunkban az üggyel kapcsolatban.)
Hasonló pszichés zavarodottság tapasztalható, mint azoknál a nyugatról az ISIS-be ment harcosoknál is, akiknél szinte megfejthetetlen az ok, hogy mit is keresnek a nyugaton élő iraki orvosok civilizált, olykor magasan képzett másodgenerációs gyerekei az Iszlám Állam által indított kegyetlenkedésekben?

Mintha egy ehhez hasonló eset lejátszódott volna már Európában a ’70-es években is, amikor a kommunista terror-brigádok tartották rettegésben a nyugati társadalmakat. Azt lehet mondani, hogy azok a fiatal terroristák, akik ma az Iszlám Állam oldalán harcolnak, őket a ’70-es években a Vörös Hadsereg frakcióban találhattuk volna meg. (Egy másik megközelítésben így írtunk róla.)

Tarrant muszlimellenes harcokban elhíresült nevekkel „felcimkézett” fegyverei

– Megfejthető egyáltalán, hogy ezek az „angol orvos gyerekek” tényleg mit kereshetnek az ISIS-ben?
– Van egyfajta vonzódás az ideológiai bizonyosságok iránt, valamint – úgy szokták mondani e téma szakértői, elemzői – létezik-e keresztény eretnekségből származó e világi megváltástan is. Ezekből fakad minden olyan irányzat, amely az erőszak révén karddal akar utat vágni az igazsághoz és a megváltáshoz. Az erőszak persze valamiképpen jelen van a vallásokban, csak egészen másképpen, lásd a zsidó-keresztény vallásokban az áldozati bárányt, a bűnbakot, vagy gondoljunk magára Krisztusra, aki élete feláldozása, a vér által hozta el a megváltást. A 16–17. századi szélsőséges eretnek szekták ezt emelték át a társadalmi gyakorlatba. Ezen eszmék tevődtek aztán át a már látszólagosan sem keresztény szektákba, sőt tovább a kommunista forradalmakba, majd az iszlám világba, s az iszlamista forradalmakba, ezek mindegyikét ugyanezen téves megváltástan vezeti. Ez a forradalmi logika, meg a keresztény eretnekségek logikája az, hogy csak az erőszak és a vérontás árán fognak eljutni a megváltásig. Ez persze mindig úgy néz ki, hogy a megváltás még ebben az életben megtörténik, tehát ha ezeket a cselekedeteket végrehajtjuk, akkor még ezen a földön megkapjuk a megváltást, és ez a megváltás emberi cselekvések révén elérhető. Ez távol áll attól a keresztény megfejtéstől, hogy a világot már megváltotta Isten fia, az embernek ezért kegyelemre és megtérésre van szüksége.
Ezzel ellentétben szerintük itt a földön lehet megváltás, és akkor lehozzuk a mennyországot a földre stb. Arról nem is beszélve, hogy a forradalmi tanok általában valamilyen kollektív megváltásról beszélnek, nem egyéniről. Az egyének elhanyagolható, feláldozható részei a történetnek. Azt, hogy ennél a fickónál konkrétan hogy volt, az igazából lényegtelen, de a logikai útja ugyanez.

***

A beszélgetésünk után találtuk meg azt a cikket, amely összegyűjtötte Tarrant szektás elhivatottságának nyomait, úgyhogy Megadja Gábor nem véletlenül találhatta az elkövető eretnekségében a gyilkosság szellemi eredetét. 

Tarrant a Twitterre és a 8chan-ra feltöltötte, és néhány politikusnak is elküldte e-mailben: „Semmilyen csoport sem rendelte el a támadást. Én magam hoztam meg a döntést, azonban előtte kapcsolatba léptem az újjászületett templomos lovagokkal, hogy áldást kérjek a támadás támogatására.”

Ugyanebben a kiáltványában Tarrant még azt is írta, hogy tettét Knight Justiciar Breivik, (Bíráskodó Breivik lovag) inspirálta. Maga Anders Breivik is azt állította magáról, hogy egy új templomos lovagrend tagja, de a tárgyalása során nem volt hajlandó felfedni a „rend” tagjait.

A képen Jacques de Molay-t (1244–1314), a templomos lovagok 23. és utolsó nagymesterét vezetik fel az eretnekek máglyájára

Iratkozzon fel hírlevelünkre