A valódi üldözöttekről

Nap mint nap olvashatjuk a „haladó” sajtóban, hogy milyen szívtelenek vagyunk mi, magyarok, akik nem akarunk menekülteket befogadni. Azt persze tudjuk, hogy ez nem igaz, hisz akiket valóban üldözés ér a saját hazájukban és a jogszabályoknak megfelelően kopogtatnak ajtónkon, eddig is és ezután is befogadjuk. Persze ez jó ürügy az ellenzéki sajtónak egy kis handabandázásra.

Ezzel szemben mit látunk Nagy-Britanniában? Egy Pakisztánban élő, öt gyermekes, keresztény édesanya, Asia Bibi volt olyan bátor, hogy ivott abból a vízből, amit ő vitt a földeken dolgozó muzulmán munkásoknak. Ezen „tűrhetetlen” tette miatt halálra ítélték. Nehéz, kalandos körülmények között sikerült elhagynia hazáját, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. Közben megkereste a brit kormányzatot, hogy adjanak neki és családjának lehetőséget a letelepedésre. Ezt az angol kormány kerek-perec elutasította arra hivatkozva, hogy az sértené a náluk élő muszlim közösséget.

Adva van tehát egy üldöztetésnek kitett keresztény ember, akit az illegális migrációra felesküdött egyik – elvileg keresztény – európai hatalom nem hajlandó befogadni. Ugyanez a hatalom a többi hasonszőrűvel karöltve viszont naponta oktat ki minket, magyarokat arról, hogy fogadjunk be teljesen más vallású, üldözésnek ki nem tett, semmiféle jogszabályt be nem tartó, ellenőrizetlen hordákat. 

„Megáll a józan ész!” – jut eszembe ennek az ügynek kapcsán ez a mondás. Ám dehogyis! Az valamikor 1789-ben, de legkésőbb 1968-ban már megállt. Innentől kezdve pedig csak romlott a helyzet…

Tarnai Richárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre