Robbant a hír tavaly novemberben, miszerint Kínában génmódosított csecsemők születtek egy addig titokban tartott beavatkozás nyomán. A bejelentést máig tartó felháborodás kíséri úgy a szakma, mint a közvélemény részéről. Az élet alapjait átíró kutatási projekt eredményeképp – elviekben – úgy módosították a babák DNS-ét, hogy ellenállók legyenek a HIV vírussal szemben.

Hogy miért aggályosak az ilyen jellegű genetikai beavatkozások, arról Oberfrank Ferenc kutatóorvos, bioetikus, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének ügyvezető igazgatója, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek (MOTESZ) elnöke beszélt a vasárnap.hu-nak.

Erkölcsi és etikai szempontból számos kérdést vetnek fel az ilyen beavatkozások – erősítette meg Oberfrank Ferenc, aki szerint a kérdések egy része általános: ezek arra vonatkoznak, hogy meddig mehetünk el egyáltalán az élet tudományos és technológiai eszközökkel való alakításában.

A kutatóorvos szerint az etikai kérdések másik nagy csoportja az orvos-szakmai alapproblémákkal függ össze, ezekkel kapcsolatban pedig a beavatkozás célját kell elsőként megvizsgálni.

hirdetés

„Amennyiben egy súlyos betegség, életet fenyegető vagy megkeserítő állapot megelőzése a cél, akkor ez etikailag elfogadható, sőt kívánatos” – mondta. Leszögezte azonban, hogy a kínai példa esetében kutatási programba illeszkedő kísérletről van szó, tehát „messze vagyunk attól, hogy a klinikai gyakorlatban minden rászoruló számára elérhető, rutinszerűen alkalmazható eljárásról beszélhessünk”.

A következő kérdés a kutató szerint ebből következően az, hogy elegendő ismeret és biztonságos technológia áll-e ehhez rendelkezésre. „Működött-e mindez állatkísérletekben és elérkezett-e szakmailag az idő, hogy nagyon szigorú ellenőrzés mellett élő emberen, magzaton is kipróbáljuk? Ha elvileg igen, akkor az tisztázandó, hogy a kutatócsoport, amelyik erre vállalkozni szeretne, minden feltételnek megfelel-e, rendelkezésére állnak-e ehhez a szükséges felhatalmazások, engedélyek, így az illetékes szakmai-etikai testület támogató nyilatkozata és a beavatkozásokat engedélyezni hivatott hatóság pecsétje?” – sorolta a kutató.

Oberfrank Ferenc felhívta rá a figyelmet, hogy a csírasejteken, zigótán, korai embrión végzett génterápia, amelynek nyomán a páciens továbbörökítené a módosításokat, ma a világon sehol sem engedélyezett.

Az úgynevezett szomatikus, testi sejteken végrehajtott génterápia azonban – amikor a kialakult szervezet valamelyik szervében végeznek genetikai változtatást – a klinikai kutatás fázisában van már mintegy másfél évtizede.

He Csienkuj kínai kutató beszél az emberi génmódosításról szóló konferencián Hongkongban 2018. november 28-án. A kutató beavatkozása révén jött világra a világ első két génmódosított csecsemője. Az efféle beavatkozás a világ túlnyomó részén tiltott, mivel a módosított DNS-t az alanyok utódai is megörökölhetik. Ha a gének a beavatkozás miatt károsodtak, az az egész családfára kihathat. MTI/EPA/Alex Hofford

A cél itt az – magyarázta a kutatóorvos –, hogy a befogadó szervezet számára idegen gének a lehető legtöbb módosítandó sejtbe nagy hatékonysággal, stabilan, tartósan beépüljenek és megszüntessék annak kóros működését. A génmódosítás ekkor nem épül be az ivarsejtek DNS-ébe, a változás nem öröklődik. A kínai csoport által állítólag használt CRISPR technológia ezt képes biztosítani.

A szakértő szerint jelenleg még a szomatikus sejtekkel kapcsolatos kutatási eredmények sem kielégítők, bár ígéretesek.

„Hiába eredményesek állatmodellekben, például egereken, ha emberen még nem elég stabilak és kiszámíthatóak, ráadásul félő, hogy akaratlanul is rosszindulatú sejtburjánzások indulnak. Sokat kell még dolgozni a módszerek fejlesztésén. Ezeket pedig csak a szabályok szigorú betartásával, átlátható módon, független ellenőrzés mellett működő, szakmailag elismert kutatócsoportok végezhetik el. Ezt minden országnak garantálnia kell mind a saját polgárai, mind az egész világ számára” – szögezte le.

Hozzátette: Akármi is történt, a kínai beavatkozás a nemzetközi elvárásoknak és gyakorlatnak nem felelt meg, a kutatást jelenleg sehol máshol nem engedélyezték volna a világon.

A génszerkesztések tekintetében jelenleg a legfontosabb szabályozó az önkontroll, ugyanakkor – mivel ez sokszor nem elegendő – erős nemzeti és nemzetközi etikai-jogi szabályozásra is szükség van, ami „rendelkezésre is áll, csak be kellene tartani és tartatni”. Ilyen az Oviedói Egyezmény, az Európai Unió országainak – így Magyarország – szabályai, de ezt szorgalmazzák az UNESCO vonatkozó egyezményei és az Amerikai Egyesült Államok külön előírásai is – sorolta a kutató.

A magyar jogszabály szerint jelenleg nem elfogadhatóak az emberi génállományba való olyan beavatkozások eredményeként létrejött maradandó változások, amelyek átörökíthetőek és így elterjedhetnek a népességben. A testi sejtek genetikai állományának célzott, nem örökletes módosítását azonban – ha minden egyéb feltétel fennáll – nem tiltja a magyar jog sem.

Kérdésünkre, miszerint az emberi génszerkesztésre vonatkozóan valójában hol az etikai határ, Oberfrank Ferenc leszögezte: ebben a kérdésben világképek, víziók feszülnek egymásnak.

„Jelenits István csodálatos definíciója szerint >az erkölcs az a készség, hogy a közvetlen hasznosság igényén túl, a lét teljességére figyelemmel tudunk ítélni és cselekedni<. A lét teljességéről pedig két egymással összeegyeztethetetlen vízió létezik: a katolikus egyházé, és sok nem katolikusé is, amit nevezhetünk >konzervatívnak<, és a szintén sokak által képviselt >progresszista< világkép. Az előbbi szerint az élet forrása és ura a Teremtő, az emberi élet és méltóság védelme minden, még a legszemélyesebb emberi célok megvalósításánál is előbbre való, a technikák dehumanizálók, könnyen ellentétbe kerülhetnek az élet igazságával” – fejtette ki a bioetikus.

Az ezzel szembenálló nézetre áttérve kijelentette: aszerint, ha van is isten, „akkor is javítani kell a tökéletlen, hibás, gyenge hatékonyságú, igazságtalan világon.” Ebben a világképben elsődlegesek az emberi célok és életminőség, ezek függvénye a gyermekvállalás, ezt szolgálják a technológiák, akár átvéve az ember élet- és társadalmi funkcióit, lehetővé téve, hogy az ember a természet – és isten – fölé kerekedjen – mondta.

Az előbbiben Oberfrank Ferenc szerint az ajándékba kapott élet az emberi méltóság és üdvösség szolgálatába állítható, a gyermek áldás; a lemondás, az áldozatvállalás, a szenvedés, s végül a halál a kapott élet láncolatának szerves része.

Az utóbbi szemléletnél a gyermek, mint csak egyféle emberi igény jelenik meg, az utód pedig olyan alapvető egyéni és közérdek, amelynek létrejöttéhez  természetes és technikai módszerek egyaránt alkalmazhatóak. A lemondás, az áldozat, a szenvedés, a halál ellenségek, sértik az emberi méltóságot, kiküszöbölésük alapvető cél és a technika alkalmazásával ez reális távlati lehetőség. „Vannak középutas próbálkozások is, de ma e két vízió viszonya a meghatározó” – szögezte le a kutatóorvos.

Oberfrank Ferenc úgy véli, hogy bár biztosan nem tudható, de remélhetjük, hogy a kínaihoz hasonló beavatkozásra nincs példa másutt, és nincs olyan állam vagy magánvállalkozás sem, amely az ehhez szükséges anyagi- és egyéb feltételeket biztosítaná.